Róma legforgalmasabb terén állították fel a fehér színéről messziről felismerhető sátorkomplexumot. Hétszázötven négyzetméterével ez az ország és a főváros legnagyobb köztéri vakcinázóközpontja, valamint az első Európában, amelyet vasútállomásnál alakítottak ki. A Termini pályudvarnál a koronavírus-járvány ellenére is több százezren fordulnak meg naponta. „A tömeges oltásra szánt köztéri vakcinázó állomásokat úgy alakítjuk ki, hogy könnyen megközelíthetőek legyenek idősek és fiatalok számára, akár gyalogosan is.

Terveink szerint a nyári turistaszezonban a vasútra szállók itt olthatják be magukat” – mondta Alessandra Filigrano sajtófelelős az MTI-nek. A vöröskereszt, az olasz vasutak és Lazio tartomány együttműködésével a sátorszerkezetet egy hét alatt állították fel. A március 8-án az egészségügyi miniszter, Roberto Speranza által megnyitott oltóközpont szerdán kapcsolt maximális sebességre: hatszáz római pedagógust vártak, akik előzetesen regisztráltak. Köztük több pap és apáca is volt, akik a katolikus oktatási intézményekben dolgoznak. Mindannyian AstraZeneca-oltóanyagot kaptak. – maszol.ro