Az RMDSZ Sas-palotabeli székházában szervezett rövid ünnepség keretében Kósa Tünde-Alexandra, a román női labdarúgó másodosztályban szereplő, élesdi székhelyű United Bihor focistája vehette át az idei Bodola Gyula-díjat. Szabó Ödön ügyvezető elnök felidézte, hogy a Bodola Gyula-díjat az RMDSZ Bihar megyei szervezete tíz évvel ezelőtt alapította azért, hogy a labdarúgás területén is kapcsolatot teremtsen a dicső múlt és a remélhetőleg fényes jövő között. A díj létrehozásával és odaítélésével a fiatal, tehetséges, és nem utolsósorban magyar nemzetiségű focistákat igyekeznek ösztönözni a folytatásra és a továbbfejlődésre.

Rácz Szabolcs, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének sportért felelős ügyvezető alelnöke hangsúlyozta: az elnevezése nem véletlen, hiszen arról a Nagyváradhoz, illetve Bihar megyéhez szorosan kapcsolódó labdarúgónak állít emléket, aki tizenhárom alkalommal helyt állt a magyar és 48-szor a román válogatottban is. Nem mellékesen pedig 1943-ban az év játékosának is megválasztották az anyaországban. A 2019–2020-as idény rendhagyó volt az egész világot megbénító koronavírus-járvány miatt. Más sportágakhoz hasonlóan a labdarúgó-bajnokságok is félbe szakadtak, így a díjazottat az évad első felében mutatott teljesítménye alapján választotta ki a Jenei Imréből, Muzsnay Zsoltból és Boros Péterből álló testület. Először fordult elő, hogy a szebbik nem képviselője veheti át a trófeát, mivelhogy a foci mára a lányok körében is komoly népszerűségnek örvend. – erdon.ro