Folytatódik a Nagyváradi Állami Filharmónia szabadtéri koncertsorozata. A következő hangversenyt július 23-án, csütörtökön 19,30 órától tartják meg a nagyváradi római katolikus püspöki palota előtti térségen. A filharmónia énekkara lép föl. A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség segítségével megfelelő ülőhelyeket, körülményeket tudnak biztosítani a közönségnek a püspöki palota főbejáratánál felállított színpad előtt. A hangversenyre elsősorban a filharmónia bérleteseit várják, akik 19 órától érkezési sorrendben foglalhatják el az ülőhelyeiket; 19.20 után a fennmaradó helyekre a helyszínen 20 lejért lehet jegyet váltani a nembérletes érdeklődőknek.

Rossz idő esetén a koncertet július 24-én, pénteken 19,30 órától tartják meg. Az elkülönített nézőtérre hőmérséklet-ellenőrzés után, a járványügyi utasításoknak megfelelően, a helyek számának függvényében lehet belépni. A maszk használata is kötelező a mintegy egyórás koncert idején. A székek egymástól két méter távolságra lesznek elhelyezve. A filharmónia vezetősége, művészi gárdája reméli, a zeneszerető emberek megértéssel fogadják a járványügyi kötelezettségekből fakadó kellemetlenségeket, és számíthatnak a közönség támogató jelenlétére. A filharmónia ezúton is köszönetet mond a Nagyváradi Római Katolikus Püspökségnek a hangverseny-sorozat megszervezésében nyújtott támogatásáért.

Karigazgató: Lászlóffy Zsolt. Repertoáron a következő kompozíciók: C. Monteverdi: Cantate Domino; J. Arcadelt: Ave Maria; G. P. da Palestrina: Sicut cervus; T. L. De Victoria: Ave Maria; H. L. Hassler: Cantate Domino; G. Verdi: – Laudi alla Vergine Maria a Quattro pezzi sacri-ból, illetve Ave Maria a Quattro pezzi sacri-ból; Sz. Rahmanyinov: Bogoroditse Devo; I. Sztravinszkij: Ave Maria; L. L. Fleming: Give me Jesus; D. P. Moore: O, rise and shine; H. T. Burleigh: My Lord, what a morning. – biharmegye.ro