Várad a második olyan város az országban, ahol bevezették, hogy a tömegközlekedési járműveken bankkártyával is lehet jegyet vásárolni. Részletekről az OTL székhelyén beszéltek. Egy ideje sok helyütt már működnek, de most lett teljes a lefedettség, ezért az OTL és a BCR mutatta be hivatalosan az új menetjegy-fizetési rendszert, amely bérletekre is kiterjed majd. Fokozatosan szerelték fel ezeket, mostanra teljessé vált a lefedettség, ezért a Helyi Közszállítási Vállalat (OTL) székhelyén közös sajtótájékoztatón ismertették a részleteket az OTL és a BCR képviselői. A lényeg, hogy érintőfizetést lehetővé tévő, Visa vagy Master típusú bankkártyával is lehet immár menetjegyet vásárolni a járműveken. A kártyát a kék színű terminál leolvasójához kell csak érinteni, a rendszer leveszi a szükséges összeget, majd kinyomtatja a menetjegyet – ami semmivel sem drágább, mint a személyesen megvásárolt. A váradi járművekre 342 ilyet szereltek fel, 180-at villamosokra, a többit buszokra.  – erdon.ro