Hivatalos vizsgálat indul korrupció miatt Puerto Rico kormányzója, Wanda Vázquez és más magas beosztású kormányzati illetékesek ellen, miután a sziget igazságügyi minisztériuma megalapozottnak találta a velük szemben megfogalmazott vádakat, tudósít az MTI. Ez nagyon komoly dolog.

Ez azt jelenti, hogy immár két, egymástól függetlenül működő hatóság jutott arra a megállapításra, hogy megalapozott a gyanú ahhoz, hogy hivatalos vizsgálat induljon a kormányzó ellen. – magyarázta a fejleményeket az AP amerikai hírügynökségnek Edgardo Roman, a Puerto Ricó-i ügyvédi kamara elnöke, emlékeztetve, hogy hivatalban lévő kormányzó ellen korábban még nem indult ilyen hivatalos vizsgálat. A vizsgálat egy szenátort valamint a kormányzó kabinetfőnökét is érinti. Az ügy a szigetet sújtó erős földrengések utáni segélyszállítmányokkal kapcsolatos, de az AP jelentéséből nem derül ki pontosan, hogy mi a vád. Az igazságügyi minisztériumi vizsgálat közben a tárca két egymást követő vezetője is távozott posztjáról.