Koronavírus-fertőzésre gyanakszik Böjte Csaba ferences rendi szerzetes – írta a római katolikus pap Facebook-bejegyzése alapján a Magyar Hang. Az árva és nehéz körülmények között nevelkedő gyerekek megsegítésére létrehozott Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója azt írta, hogy kerülgetni kezdte „valamilyen betegség”. A bejegyzés szerint hétfőn tudják tesztelni, de addig is szobájába húzódik vissza. „Ha nyár lenne, azt mondanám, hogy megcsípett a cecelégy és álomkórban szenvedek, mert szinte egész nap alszok” – fűzte hozzá. – maszol.ro