A Przsevalszkij-csikó, Kurt születéséről egy texasi állategészségügyi létesítményben – a CNN számolt be. Először sikerült klónozni a vadonban már szinte teljesen kihalt faj egy példányát. A Przsevalszkij-lovak már negyven éve csaknem kizárólag állatkertekben élnek. „A csikó születése megnövelte a veszélyeztetett vadon élő állatok genetikai megmentésének esélyeit. A fejlett szaporítási technológiák, beleértve a klónozást is, megmenthetik a fajt, lehetővé téve számunkra a genetikai sokféleség helyreállítását” – fogalmazott Ryan Phelan, a Revive & Restore természetvédelmi szervezet igazgatója.

A szervezet biztosította a biotechnológiát a klónozáshoz, amelyben a San Diegó-i állatkert és a ViaGen Equine működött közre. A klónozáshoz használt DNS-t 1980-ban fagyasztották le a San Diegó-i állatkertben. Kurt az állatkert szafariparkjába kerül majd, amikor már elég nagy lesz ahhoz, hogy szaporodjon. Bob Wiese, az állatkert tudósa hangsúlyozta, hogy a csikó a faj genetikailag egyik legértékesebb egyede lehet. A vadlófaj Nyikolaj Przsevalszkij orosz tábornokról kapta a nevét, aki az 1880-as években készített leírást róla. – maszol.ro