Május 15. után csak fokozatosan oldják fel a hatóságok a korlátozási intézkedéseket, folyamatosan figyelve a koronavírus-statisztikákat. Messze vagyunk még attól, hogy Romániában az élet visszatérjen a megszokott medrébe – jelentette ki kedden az államfő. Klaus Johannis rendhagyó sajtótájékoztatót tartott az elnöki hivatalban. Az államfő elmondta, a romániai társadalom az elmúlt hetekben bebizonyította érettségét, figyelemre méltó eredményekkel jártak a koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében hozott intézkedések.  Azonban óvatosságra intett, mert a koronavírus-járvány a szakemberek szerint még nem tetőzött Romániában, és a korlátozások túl korai feloldása szerinte veszélyezteti az eddigi eredményeket. „A május 15. utáni lazítások nem jelentik azt, hogy visszatérünk a járvány előtti életvitelhez. A szakemberek sem tudják, mikor tér vissza az élet a megszokott medrébe” – jelentette ki. Johannis rámutatott, a szükségállapot megszüntetése után sem lehet majd nagyobb csoportokban tartózkodni az utcán, és a települést is csak “nyomós okkal” lehet elhagyni. Az elnök szerint a “nagyobb fesztiválok” vélhetően elmaradnak idén, a sportversenyeket pedig, “ha egyáltalán folytatódni fognak”, nagy valószínűséggel nézők nélkül tartják meg. “Fokozatosan fogjuk enyhíteni a korlátozásokat” – nyomatékosította az államfő. Johannis elmondta, jövő héten lesz döntés arról, hogy fenntartják-e az országban szükségállapotot május 15. után, vagy más jogi keretet adnak az óvintézkedéseknek. “Bejelenthetjük például, hogy május 15-étől mehetünk-e a fogorvoshoz, vagy sem, de ezt kommunikálhatjuk jövő héten úgy, hogy május 15-étől érvényes. A döntést a jövő héten fogjuk meghozni. Ne értsenek félre, példákat adtam a lehetséges lazításokra” – mondta az államfő a Cotroceni-palotában. – maszol.ro