Az Európai Parlament közleménye szerint a mianmari államtanácsos szemet hunyt a mianmari rohingja muszlim kisebbség ellen, az állam által elkövetett bűncselekmények felett. A mianmari hadsereg 2017-es tisztogató hadművelete során több mint 700 ezer rohingját üldöztek el, akiknek többsége Bangladesbe menekült. Az emberi jogokért folytatott kiváló munkáért odaítélt díjat az Európai Parlament még 1990-ben nyújtotta át a mianmari kormányfőnek, aki akkoriban a mianmari katonai rezsim elleni aktivistaként küzdött a mianmari nép jogaiért. Egy évvel később a Nobel-békedíjat is megkapta. A Szaharov-díjat nem vehetik el Aung Szan Szú Csítől, mert az 1990 előtti munkájáért ítélték oda. A parlamenti képviselők a kitagadást vélték a legerősebb alkalmazható szankciónak. – index.hu