Pete Buttigieg egy alabamai kampánygyűlésről indulva, a repülőgépen közölte az újságírókkal, hogy nem a texasi Dallasba megy folytatni a kampányt, hanem visszatér South Bendbe, hogy ott jelentse be hivatalosan is a visszavonulását az elnökjelöltségért folytatott küzdelemből. A 38 éves politikus szinte az ismeretlenség homályából bukkant fel tavaly az országos politika színpadán. A kampányban mérsékelt demokrata pártiként jellemezte magát. Elemzők fontosnak tartják megjegyezni róla, hogy az amerikai történelemben ő volt az első elnökjelölt-aspiráns, aki nyíltan vállalta homoszexualitását, és jogilag is érvényes melegházasságban él.

Kampányát már a kezdetektől kísértette az afroamerikaiak körében várható kudarca. South Bendben ugyanis többször is faji zavargások voltak, amelyeket polgármesterként képtelen volt kezelni. A Harvardon és Oxfordban is diplomát szerzett, több nyelven beszélő Buttigieg korábban az amerikai haditengerészet hírszerzésénél dolgozott, és Afganisztánban teljesített katonai szolgálatot. Ő volt a demokrata elnökjelölt-aspiránsok között a legfiatalabb, de a fiatalokat – szemben a 78 esztendős Bernie Sanders szenátorral – nem tudta meggyőzni programjáról.. – MTI