Ellensúlyozandó az USA Clean Network elképzelését, melyben adatbiztonsági okokra hivatkozva korlátoznák a kínai eredetű technológia felhasználását Kína bejelentést tett saját globális adatbiztonsági elképzeléseiről – írja a Wall Street Journal. A hivatalosan Globális Adatvédelmi Kezdeményezésnek nevezett csomagban felkérik a résztvevőket, hogy ne használjanak „tömeges megfigyelési módszereket más országok ellen”, és felszólítják a techcégeket, hogy „ne építsenek be a felhasználók adatait illegálisan megszerző, illetve eszközeiket ellenőrző, vagy kezelő kiskapukat (backdoor) rendszereikbe, szoftvereikbe”. Kiszivárgott információk szerint kínai diplomaták előzetesen már több ország vezetését is felkeresték, hogy támogassák az ötletet.Donald Trump elnök nemzetbiztonsági okokra hivatkozva korlátozta több kínai cég Egyesült-államokbeli működését, és bejelentette a Clean Network kezdeményezést, amely a gyanú szerint cyberfenyegetést jelentő kínai cégek kiszűrésére irányul. Mindezeken felül Trump felvetette, az amerikai és kínai gazdaságok teljes szétválasztását, arra utalva,hogy az USA nem veszítene pénzt, ha a világ két legnagyobb gazdasági hatalma nem üzletelne egymással. – index.hu