Fokozatosan indulna újra a tanítás az iskolákban a szükségállapot megszűnte után, de a tanév lezárása csak egy-két hetet csúszna az eredetileg tervezett időponthoz képest – jelentette ki szerda este az oktatási miniszter. Monica Anisie a Klaus Johannis államfővel és kormányzati illetékesekkel tartott délutáni találkozó eredményeiről számolt be a Digi24 televízióban. Az egyeztetések témája a tanév folytatása volt, előzménye pedig, hogy az államelnök bejelentette: május 15-től feloldják a kijárási korlátozásokat az országban. Az oktatási miniszter nem nevezte meg az iskolák megnyitásának időpontját, de arról beszélt, hogy az idei tanév lezárása „egy-két hetet csúszhat” az eredeti dátumhoz képest. Azt hangoztatta, hogy a döntéshozók elsősorban a diákok és pedagógusok biztonságát tartják szem előtt, ezért a tanítás újraindításakor a fokozatosság elvét követik. Erre több forgatókönyv is született már, de döntés még nincs. Monica Anisie elmondta, az egyik lehetséges variáns, hogy előbb csak a végzős évfolyamok vizsgák előtt álló diákjait hívják vissza az iskolába. Elképzelhetőnek tartotta azt is, hogy az osztályonkénti diáklétszámot megfelezik olyan módon, hogy egyszerre legtöbb 15 gyerek tartózkodjék a tanteremben. Egyelőre csak az a biztos, hogy az egyetemi felvételiket az érettségi vizsgák után tartják (ami eddig is így volt). A felvételik dátumát az érettségi időpontjának ismeretében tűzik majd ki – mondta a miniszter. A felsőoktatási intézmények lehetőséget kapnak arra, hogy online vizsgáztassák le a hallgatókat. Monica Anisiei leszögezte: a pedagógusok kötelesek megtartani távoktatásban az óráikat. Emlékeztetett: az iskoláknak a minisztérium megadta a lehetőséget arra, hogy valamennyi diákjukat ellássák tablettel vagy laptoppal. – Digi24