Az Európa Kézilabda Szövetség (EHF) szeptember közepére írta ki a következő Bajnokok Ligája-sorozat rajtját. A Pick Szeged rögtön az első fordulóban (szeptember 16 vagy 17.) a francia PSG-vel játszana. A klub elnöke, dr. Szűcs Ernő Péter arról beszélt a hivatalos honlapon, hogy az európai futball jó példa lehet a kézilabdának.

“Szerencsére mindenhol rendben zajlott és zajlik a bajnokság a labdarúgásban. Augusztusban pedig már a BL-ben is meccseket rendeznek, illetve sor kerül a lisszaboni döntőre is. Talán ha ez sikeres lesz, akkor onnan példát merítve lehet majd tanulni, meccseket rendezni. Nem lesz egyszerű a rajt, sajnos jelenleg is sok a bizonytalanság. Komoly utazásokat kell megszervezni, csak reménykedni tudunk abban, hogy nem romlik, hanem javul majd a helyzet.” A Szeged az előző kiírásában csoportjában harmadik helyen végzett, de az EHF úgy döntött, hogy csak négy csapat folytathatja a két ünnep között megrendezendő kölni négyes döntőben. (Már ha megrendezik.) A nők négyes döntőjét szeptember első hétvégéjére írták ki Budapestre, de ezt törölték. A második számú kupasorozatból, Európa-ligának hívják ezt is majd szeptembertől, két férfi klub, a német Hannover és a spanyol La Rioja már jelezte, nem tudja vállalni a részvételt. – index.hu