
Két kiskorú fiú teljesen tönkretett egy átadás előtt álló, frissen felújított kézdivásárhelyi bölcsődét. A Benedek Elek utcai épületben szinte mindent megrongáltak és összetörtek, leverték a vízcsapokat, így 251 köbméter víz folyt el, a falak teljesen átáztak, számolt be a megdöbbentő esetről Bokor Tibor polgármester. Az ügyben nyomozó rendőrségnek kedden sikerült azonosítania a vandalizmus elkövetőit, egy 12 és egy 15 éves fiút.
Mint kiderült, a kiskorúak betörtek a bölcsődébe, ahonnan két villanyvezetéket és három mosdókagylót vittek magukkal, ugyanakkor felborították a bútorzatot és minden emeleten összetörték a mosdókagylókat, leverték a csapokat, így a víz elöntötte és jelentősen károsította az átadás előtt álló, felújított épületet. A rendőrség lopás és rongálás megalapozott gyanújával indított eljárást az ügyben. -Maszol
Vélemény, hozzászólás?