Az önkormányzat által kiírt első két közbeszerzési eljárásra egyetlen cég sem jelentkezett. Ezúttal a 2,4 millió lejre becsült kivitelezési költségű munkálatra egy váradi és egy bukaresti cég., valamint két giurgiui cégből álló társulás nyújtott be ajánlatot. A nyertest előreláthatólag egy hónap múlva hirdetik ki, a kivitelezőnek két hónapja lesz a tervezési munkálatokra és nyolc hónapja a felújításra. A leomlott Kálvária-domb megerősítő munkálatai tavaly fejeződtek be, az eredeti felújítást végző cégek viszont már nem vállalták a fennmaradó munkálatokat. A két korábbi sikertelen közbeszerzési eljárás miatt az önkormányzat mintegy félmillió lejjel, 1,9 millióról 2,4 millió lejre emelte a kivitelezési költségvetést. Az uniós forrásokból elkészült Kálvária-dombi munkálatokat 2016 novemberében tette tönkre egy földcsuszamlás. Körülbelül 5300 négyzetméternyi terület rongálódott meg, tönkrementek a sétányok, az amfiteátrum és a kilátók is.

Forrás: Bihari Napló