Ha az időjárás is megengedi, április 1-jére elkészül a nagyváradi Szálka parkban a futópálya, áll a polgármesteri hivatal közleményében. A munkálat tervezője az Edildrum Construct, kivitelezője pedig a Construcții Bihor. A munkálat költségvetése 655 ezer lej. A futópálya ötlete a lakosoktól származik, akik a participatív költségvetés keretében tettek javaslatot egy ilyen pálya létesítésére a Szálka parkban, melyet a Meiului utca és a Pece-patak között alakított ki a váradi önkormányzat 2014–2016-ban. A futópálya hossza 1074 méter és 1,20 méter széles. A pálya a Pece-patak, illetve a Meiului utca mentén halad, majd a gyalogos Pece-hídnál fordul vissza. Itt már csak a műanyag-gumi összetételű tartán rétegeket kell lehelyezni a terméskő alapra. A villanyoszlopok és a padok egy része is ki van már helyezve.

Hamarosan, vélhetően egy héten belül elkészül a Barcăului utcai zöldövezetben kiépítendő futópálya is. A polgármesteri hivatal közleménye emlékeztet arra, hogy ez a futópálya 2,2 kilométer hosszú, és egy méter széles. A tervező és a kivitelező szintén az Edildrum Construct és a Construcții Bihor cég volt, a beruházás költségvetése 1.675.515 lej áfa nélkül. A Barcăului utcai zöldövezetet három szektorban alakították ki és a futópályát is három szakaszban építették meg: az A és a B szektorban már elkészült, jelenleg az utolsó, C szektorban dolgoznak rajta. – erdon.ro