December 15-én, kedden indul a háztartási gépek idei roncsprogramja, amelynek költségvetése 40 millió lej. A miniszter 100 ezer haszonélvezőre számít. A korábbi évekhez képest négy új termékkategória szerepel a háztartási gépek idei roncsprogramjában, jelentette be Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter. Az újdonságot a porszívók, ruhaszárítók, táblagépek és laptopok jelentik. A legnagyobb értékű, 500 lejes utalványokat a használt laptopért, 400 lejest mosogatógépért, ruhaszárítóért, légkondicionálóért, televízióért, hűtőszekrényért és mélyhűtőért kapnak a tulajdonosok. A program keretében a megunt mosógép és táblagép 300, a porszívó pedig 200 lejt ér. Az utalványokat a haszonélvezők elektronikus formában kapják meg. Ehhez a Környezetvédelmi Alap honlapján kell jelentkezniük, amire december 15-vel kezdődően van lehetőség. Az igénylőknek meg kell adniuk a személyi adataikat és azt, hogy milyen háztartási gépet szándékoznak lecserélni. Az utalványt a kibocsátástól számított 15 napon belül használhatják fel. Ahhoz, hogy érvényesíteni tudják, le kell adniuk a régi gépet vagy készüléket. Az utalványokat személyes vagy online vásárlásra is fel lehet használni. Egy személy több háztartási gépre is igényelhet utalványt. Mircea Fechet reményei szerint 100 ezer haszonélvezője lehet idén a programnak. A háztartási gépek roncsprogramjára 40 millió lejt szán a kormány, pont annyit, mint tavaly. 2019-ben 49 118 haszonélvezője volt a programnak. 89 193 utalványt bocsátottak ki, s 60 ezernél is több régi háztartási gépet vontak ki a forgalomból. – economica.net