Lucian Bode szállításügyi miniszter jelenlétében átadták csütörtökön a Szászsebest Tordával összekötő A10-es autópálya Szászsebes és Gyulafehérvár közötti csaknem 15 kilométeres szakaszát. A 70 kilométeresre tervezett A10-es pálya az A1-es dél-erdélyi és az A3-as észak-erdélyi autópályát köti össze. A most átadott szakasz a dél-erdélyi autópályától kanyarodik észak felé, de nem ér össze az észak-erdélyi autópályától dél felé kanyarodó – 2018 júniusában átadott -, Tordától Nagyenyedig vezető pályával. A Nagyenyed és Gyulafehérvár közötti több mint 25 kilométeres közbeeső szakasz átadása ugyanis csak 2021-ben várható. Az autópályaszakaszt úgy nyitják meg három nappal a parlamenti választások előtt, hogy a munkálatoknak csak a 92,6 százalékát végezte el a kivitelező. A kormány képviselői úgy ítélték meg, hogy a munka hátralévő része a forgalom mellett is elvégezhető. Lucian Bode az avatóünnepségen felidézte: a most megnyitott szakasznak 2016 végére kellett volna megépülnie. A tárcavezető szerint elsősorban az állami intézmények koordinációjának hiánya vezetett a négyéves késéshez. Megemlítette: ez az a szakasz, ahol például négy évet tartott a magasfeszültségű villanyvezeték négy oszlopának elköltöztetése a pálya nyomvonaláról. Úgy vélte azonban, hogy a botladozások a múlt jellemzői voltak. Ludovic Orban kormánya ugyanis alapjaiban változtatta meg az állami intézmények koordinációját. A most átadott szakaszt az olasz Impresa Pizzarotti és a román Pomponio Constructii társaságok konzorciuma építette. A teljes 17 kilométeres szakasz (amelyből most 15,8-at adtak át) áfa nélkül 541,73 millió lejbe (39,55 milliárd forint) kerül. – MTI