Nicola Sturgeon a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője kedden, a párt Aberdeenben rendezett éves kongresszusának zárónapján felszólalva bejelentette: még az idén kezdeményezi a brit kormánynál az újabb függetlenségi referendum kiírásához szükséges döntéshozatali jogkör átruházását, vagyis London beleegyezését a népszavazás megtartásába. Szerinte a Brexit katasztrófával ér fel, és jelképezi a brit politikai berendezkedés csődjét. Hozzátette: az Egyesült Királyság “úgynevezett” uniója újból és újból olyan kormányokat ültet Skócia nyakába, amelyekre a skótok nem szavaztak. Mindezek alapján eljött az ideje Skócia függetlenné válásának, és Skócia el is nyeri azt. Utalva a katalán függetlenséget pártoló politikusokra hétfőn kirótt súlyos börtönbüntetésekre, Nicola Sturgeon úgy fogalmazott: nyilvánvalóan módosításra szorul minden olyan törvény, amely azért juttat börtönbe politikusokat, mert népszavazást szerveztek. Hozzátette: a börtönbüntetésre ítélt katalán politikusok és aktivisták békésen kampányoltak az önrendelkezés jogáért. – MTI