A Bihar Megyei Tanács az idén 400 ezer lejjel támogatja az egyházakat, míg a korábbi években évi kétmillió lej volt a támogatási összeg. A Bihar Megyei Tanács legutóbbi ülésén arról döntött, hogy 400 ezer lejjel támogatja a Bihar megyei egyházakat. A kiutalt pénz nagyságrendjét a hívek számaránya, a folyamatban lévő munkálatok és szociális szempontok alapján állapították meg.

A most elfogadott 400 ezer lejes támogatás drasztikus csökkentésnek számít, ugyanis a megyei tanács 2019-ben és 2020-ban is kétmillió lejjel támogatta az egyházakat. Ilie Bolojan tanácselnök korábban már kifejtette, hogy a megyei tanács megállapodott a nagyváradi helyi önkormányzattal abban, hogy a város a nagyváradi egyházaknak, míg a megyei tanács a megyében lévő egyházközségeknek nyújt támogatást.

Az elfogadott határozat értelmében a támogatási összegnek több mint az egynegyedét, 110 ezer lejt a margittai sf. Cuvioasa Parascheva ortodox parókia kapja. A szintén margittai római katolikus plébánia 33 ezer lejt kap. A révi református parókia 50 ezer lejt, a csatári és a siteri református parókiák egyenként 12.500 lejes támogatást kapnak a megyei tanácstól. – erdon.ro