Harminc nappal meghosszabbítják a veszélyhelyzetet – jelentette be Klaus Johannis államelnök szerdán. „Figyelembe véve a körülményeket, azt, hogy a betegek száma nem csökken, hanem tovább nő, világos, hogy 30 nappal meg fogjuk hosszabbítani a veszélyhelyzetet. (…) Csak azok a korlátozások maradnak hatályban, amelyek jelenleg is érvényben vannak. Nem vezetünk be más korlátozásokat, ugyanakkor sajnos nem lehet szó korlátozások feloldásáról” – fejtette ki az elnök a Cotroceni-palotában adott sajtónyilatkozatában. Hangsúlyozta: a járványhelyzet nem jó, szerdán is több mint 600 új esetet regisztráltak.

Felszólította a lakosságot, hogy tartsa be az óvintézkedéseket, az emberek viseljék a védőmaszkot és tartsák be a fizikai távolságot, mert így lehet megállítani a járvány terjedését. Leszögezte, nem lesznek olyan intézkedések, amelyek akadályozzák a gazdaságot. Rámutatott ugyanakkor, hogy pénteken és szombaton részt fog venni az Európai Tanács ülésén, amelynek témája többek között a gazdaság fellendítését szolgáló 750 milliárd eurós helyreállítási alapnak az elosztása a tagországok között. Ezt megelőzően Klaus Johannis megbeszélést folytatott a COVID-19 járvány kezeléséről Ludovic Orban miniszterelnökkel, Raluca Turcan miniszterelnök-helyettessel, Marcel Vela belügyminiszterrel, Nelu Tătaru egészségügyi miniszterrel és Raed Arafattal, az országos katasztrófavédelem vezetőjével. – agerpres.ro