Egy hónappal meghosszítják a szükségállapotot- jelentette be Klaus Johannis államfő hétfőn, miután tárgyalt a kormánnyal. Az erről szóló rendelet szövegét a héten fogják kidolgozni, és valószínűleg jövő hét elején fogják bejelenteni, hivatalosan is. Az elnök elmondta, nincs annyi megbetegedés nálunk, mint például Spanyolországban vagy Olaszországban, ez annak is köszönhető, hogy a kormány időben meghozott bizonyos szigorú intézkedéseket, „Most azonban nincs itt az ideje, hogy megnyugodjunk, és ne tartsuk be többé az előírásokat” – mondta az államfő.

Johannis elmondása szerint egy orvoscsapat fog menni Romániából Olaszországba, Milánó környékére, ezzel az ország mintegy kimutatja szolidaritását. Az államfő azt is elmondta, hogy az orvosoknak 2 és fél millió egészségügyi maszk kerül kiosztásra, a rendvédelmi szervek pedig 5 milliót kapnak. Johannis elmondása szerint költségvetés-kiegészítésre van szükség, hiszen nem csak egészségügyi, hanem gazdasági válságban is van az ország. „Valószínűleg az államháztartási hiány jelentős növekedését fogja hozni, de most több pénzre van szükség az egészségügyben és a munkanélküliek megsegítésére. Nehéz helyzetbe kerül a költségvetés, de világos, hogy ez a helyzet magától nem fog megoldódni” -mondta az államfő. Johannis úgy véli, a kormánynak újra kell gondolnia minden intézkedést, ami a közpénzekkel kapcsolatos. A bejelentésének végén ismételten mindenkitől kérte, hogy tartsák be a hatóságok által felállított szabályokat. – Transindex