Szezon eleji szemlét tartott a nagyváradi köztisztasági szolgáltatást ellátó RER Vest vállalatnál Marcel Dragoș, a város alpolgármestere, hogy megállapítsa, mennyire van felkészülve a cég a téli időszakra. A helyi sajtóval közösen tartott szemle után Marcel Dragoș alpolgármester elmondta, hogy Nagyváradon 935 utca van, amelyeket négy sürgősségi csoportba osztottak. A hóeltakarítást az értesítéstől számított egy órán belül el kell végezni az 1. számú sürgősségi csoportba tartozó részeken, ahol jobbára a fő sugárutak, illetve azok az utcák találhatók, amelyeken kórházak, közintézmények, tanintézmények vannak. Ezt követően jöhet a 2. számú sürgősségi csoport, azaz a lakónegyedek, a 3. számú sürgősségi csoportba sorolták a többi aszfaltozott utcát, és végül a 4. számú sürgősségi csoportba az aszfaltozatlan utcák tartoznak. 

Egy további kötelezettsége a vállalatnak, hogy a járműveknek legalább a tíz százaléka négykerék-meghajtású legyen, amelyekkel a domboldalon lévő, nehezen megközelíthető utcákról is el lehet takarítani a havat. Florin Gontariu elmondta, hogy a szerződés értelmében három négykerék-meghajtású járművük kell legyen, de a cégnek hat ilyen van. A huszonöt jármű közül hét nagy kapacitású, azaz egyenként nyolc köbméternyi csúszásgátlót tudnak szállítani, ezeket használják majd a város négysávos közlekedési útvonalain, ahol tandemben tudják takarítani az utakat. Összesítve a RER járműveinek 182,5 tonna szállító kapacitása van, ez tizenhat százalékkal több, mint egy évvel korábban. – erdon.ro