Csak védettségi igazolással rendelkező, vagy heti rendszerességgel koronavírus-tesztet végző hallgatók kaphatnak szállást a Nagyváradi Állami Egyetem bentlakásában. A járvány terjedésének megelőzése céljából ugyanakkor egy szobában legtöbb három személyt szállásolhatnak el, így a befogadóképesség a kétezerről 975 személyre csökken. Az egyetemi hallgatók szeptember 27-én költözhetnek be a szobákba, azzal a feltétellel, hogy fel tudják mutatni az oltásról vagy a betegségen való átesésről szóló védettségi igazolást, ennek hiányában negatív PCR-teszttel kell rendelkezniük, melyet minden hetedik napon saját költségen meg kell ismételniük. 

„Az oltás ingyenes, és a Nagyváradi Egyetem az Emanuil Gojdu kollégium melletti oltóközpontot ajánlja” – nyilatkozta a sajtónak Constantin Bungău rektor. A laboratóriumi órákat, szemináriumokat és hasonló tevékenységeket meg lehet tartani fizikai jelenléttel, az előadások – amennyiben a résztvevők száma meghaladja a negyvenet – online térbe kerülhetnek át. A karok rendelkeznek bizonyos önállósággal, ugyanis amennyiben úgy vélekednek, hogy megfelelő kapacitásuk van az előadások offline megtartására, akkor ezt megtehetik, de a laboratóriumi órákat is áttehetik az online térbe vagy kisebb csoportokat alakíthatnak ki, a döntés a kezükben van – tette hozzá a rektor. – erdon.ro