Március 27-én frissített adatokat közöltek a Bihar megyei települések fertőzöttségi arányait illetően. Bihar megyében három településen magasabb a fertőzöttségi arány hét ezreléknél, Hegyközcsatárban (7,89), Érmihályfalván (7,74) és Érkörtvélyesen (7,63). Öt olyan település van, ahol az elmúlt 14 napban jegyzett új koronavírusos megbetegedések száma ezer lakosra vetítve meghaladja a 4-et: Madarász (6,37), Szalacs (6,19), Biharszentandrás (4,13), Vércsorog (4,13) és Nagyvárad (4,12). Négy településen három ezrelék fölött van a fertőzöttségi mutató: Kiskereki (3,27), Felsőderna (3,26), Váradszentmárton (3,22), Érsemjén (3,04). Az elmúlt két hétben a legtöbb új esetet Nagyváradon regisztrálták, összesen 930-at, ezt követi Érmihályfalva 83 esettel. Harminc olyan település van megyénkben, ahol a fertőzöttségi mutató nagyobb, mint 1,5 ezrelék, a teljes lista itt tekinthető meg.

A Bihar Megyei Prefektúra és a közegészségügyi igazgatóság közleménye szerint március 27-én reggel Bihar megyében 58 személyt kezeltek intenzív terápiás osztályon koronavírus miatt, az aktív esetek száma pedig 1751. Bihar megyében eddig 24.503 esetet igazoltak, 21.718-an gyógyultak ki a betegségből, és 1034-en vesztették életüket. A prefektúra közleménye szerint pénteken 607 tesztet végeztek, az új esetek száma 118. Bihar megyében március 26-án 1590 személynek adták be a koronavírus elleni védőoltást. Eddig összesen 27.698 személy kapta meg az első és a második dózist is, 38 személynél léptek fel mellékhatások. Bihar megyébe eddig összesen 91.102 dózis érkezett, ebből 83.637-et adtak be, és 69 dózis tönkrement. – erdon.ro