Csütörtököni adatok szerint 252 személyt kezeltek Nagyváradon az új koronavírus fertőzéssel, tizenhéttel többet, mint egy nappal korábban, derül ki a Bihar Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) tájékoztatásából.

A DSP jelentésében tudatja, hogy eddig 696 ember gyógyult ki Bihar megyében a fertőzésből, ez az összes eset 62,93 százaléka. A továbbiakban a DSP beszámol arról, hogy augusztus 5-én és augusztus 6-án reggel nyolc órák között a rendőrökből és csendőrökből álló vegyes őrjáratok 456 személyt ellenőriztek abban a vonatkozásban, hogy betartották-e a járványvédelmi előírásokat.

Az említett huszonnégy órás időintervallumban 38 szankciót róttak ki, a bírságok összértéke 12.500 lej volt. A csendőrök ismét őrzik az újra megnyitott karantént. A felsorolt tevékenységekben 162 rendőr és 51 csendőr vett részt. A katasztrófavédelem húsz munkatársa szállította el a fertőzött vagy fertőzésgyanús embereket a váradi városi kórházba és tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi központot. A közlemény emlékeztet arra, hogy augusztus 5-től kezdődően minden 5. évnél idősebb ember zsúfolt szabadtéri helyszíneken – piacokon, vásárokon, kiállításokon, pályaudvarokon, megállókban, zarándoklatokon stb. – kötelesek maszkot viselni. – erdon.ro