Három év alatt a romániai vállalkozások 85,4 százaléka semmiféle újítást nem eszközölt a tevékenységében. Az összes többi tagországtól messze le van maradva az innovációs aktivitás tekintetében a hazai gazdaság. Az EU statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a 2016 és 2018 közötti időszakból származó adatai szerint a romániai cégeknek mindössze 14,6 százaléka végzett valamiféle innovációs tevékenységet. Az Eurostat értelmezése szerint az innováció nem feltétlenül új termékek piacra dobását jelenti, hanem lehet egy új gyártási folyamat, újítás a marketing, a forgalmazás, a kereskedelmi gyakorlat vagy akár az információ feldolgozás területén. Az Európai Unió leginnovatívabb gazdasága az észt volt a vizsgált időszakban, a Balti-államban a cégek 73,1 százaléka bevezetett valamiféle újítást. A második helyre Ciprus került 68,3, a harmadikra pedig Belgium, 67,8 százalékkal. Az uniós átlag 50,3 százalék. A leginkább innovatív gazdaságok között ott van még a német, az olasz, a svéd, az osztrák és a finn. Az innováció terén az EU-s átlagnál jobban teljesítő gazdaságok között, az éllovason kívül, csak két ex-szocialista állam van, Horvátország és Litvánia. A rangsor végén ugyanakkor kizárólag az egykori béketábor tagjai találhatók: Szlovákia (30,5), Bulgária (30,1), Magyarország (28,7) és Lengyelország (23,7) előz meg bennünket. Románia az utolsó helyen áll akkor is, ha az innovációt kizárólag, mint új termék kifejlesztését és gyártását értelmezzük. A vizsgált időszakban a maximum 10 főt foglalkoztató hazai cégek 2,9 százaléka bővítette a kínálatát teljesen új termékkel. Az uniós átlag 13,2 százalék volt, az éllovas Finnország esetében pedig a vállalkozások 24,8 százaléka újította meg a termékskáláját. – maszol.ro