
Mától, december 15-től közlekedhetnek a nagyváradiak a város déli részén épített új sínpályán járó villamosokon. Az 5. és a 7. számú járatok Váradszőllőst kötik össze a Ceyrat lakónegyeddel, a város déli részén lévő bevásárlóközpontokkal, az Aradi úttal, a belvárossal és a nagyállomással. Ezt Florin Birta polgármester jelentette be a Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat (OTL) villamosremíze mellett tartott sajtótájékoztatóján.
Emlékeztetett arra, hogy 3,8 kilométernyi új sínpálya épült meg, „ez premier, mert nem hiszem, hogy 1990 után Romániában építettek volna még új villamossíneket, hanem csak javításokat, modernizálásokat végeztek” – fogalmazott. Az új pályán 2,3 kilométernyi szakasz füvesítve lesz, tette hozzá. Kisebb munkálatok vannak még hátra: az elkövetkező napokban az információs kijelző táblákat kell kihelyezni, továbbá az Atelierelor utca egy részén kell még füvesíteni a sínek közötti részt.
A munkálat értéke körülbelül 11,6 millió euró volt áfa nélkül, 98 százalékban uniós forrásokból finanszírozták a beruházást, a város önrésze mindössze két százalék volt. „Ez egy hasznos beruházás a váradiak számára, mert sokkal hatékonyabb összeköttetést biztosít a város lakónegyedei között” – mondta az elöljáró. – erdon.ro
Vélemény, hozzászólás?