
Az IMAS közvéleménykutató-intézet legfrissebb felmérése szerint Klaus Johannis államfő 44,6 százalékkal nyerné meg az elnökválasztás első fordulóját, ha a következő vasárnap kellene az urnák elé járulni. A második helyen a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dan Barna végezne 17,3 százalékkal, így a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje mellett ő jutna be a választás második fordulójába. Az Europa FM kereskedelmi rádió megrendelésére augusztus 5. és 28. között készült közvélemény-kutatáson a Pro Románia párt elnöke, Victor Ponta egykori miniszterelnök lett a harmadik 14 százalékkal (javított a júliusi helyezéséhez képest), a negyedik pedig a kormánykoalícióból kilépett Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) elnöke, Călin Popescu Tăriceanu (12,7 százalék), aki viszont időközben bejelentette, hogy visszalép a jelöltségtől. A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) által indítandó Viorica Dăncilă kormányfő csak az ötödik a sorrendben 8,4 százalékkal. Kelemen Hunorra – akit péntektől hivatalosan is az RDMSZ államfőjelöltje – a megkérdezettek 2,4 százaléka pecsételne, míg a Népi Mozgalom Pártja (PMP) elnöke, Eugen Tomac csak a voksok 0,6 százalékát kapná meg. – maszol.ro
Vélemény, hozzászólás?