
Egy íjjal felfegyverzett férfi kezdett vérengzésbe szerda este a dél-norvégiai, Oslótól mintegy 80 kilométerre található Kongsberg városában, többen meghaltak és megsebesültek, egy gyanúsítottat őrizetbe vettek. Az első lakossági bejelentések 18.13-kor futottak be a rendőrséghez, miszerint egy íjjal és nyilakkal felfegyverzett férfit láttak a városközpontban.
A BBC információi szerint a gyanúsított az egész városban mozgott, és a hatóságok több nagy területet lezártak. Ámokfutását egy szupermarketben kezdte. A rendőrség nagy erőkkel vonult ki Kongsberg belvárosában, amely felett rendőrségi helikopterek köröztek. Úgy tudni, tűzszerészeket is mozgósítottak. „A férfit elfogták, a rendelkezésre álló információink szerint egyedül cselekedett” – ismertette Öyvind Aas rendőrfőnök.
„Többen életüket vesztették, illetve megsebesültek” – tette hozzá, de nem említette az áldozatok pontos számát. A rendőrség egyelőre nem közölt semmilyen információt az elkövető személyéről, sem lehetséges indítékáról. Nem lehet tudni egyelőre, hogy terrortámadás történt-e. Norvég sajtójelentések szerint öt ember meghalt a támadásban, ketten pedig megsérültek, köztük egy szolgálaton kívüli rendőr. – MTI
Vélemény, hozzászólás?