
A kedvezményezettek 200 eurónak megfelelő értékű támogatásban részesülnek majd. Folytatódik idén a diákok számítógép-vásárlását támogató EURO200 program – jelentette be a csütörtöki kormányülést követően Dan Cărbunaru. A kormányszóvivő elmondta, 2023-ban összesen 1,7 millió lejt szánnak a programra.
A kabinet által csütörtökön elfogadott határozat értelmében azok az iskolások és legfeljebb 26 éves egyetemisták igényelhetik a 200 euró értékű támogatást, akiknek a családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az 500 lejt. Dan Cărbunaru azt is elmondta, hogy a program 2004-es elindítása óta több mint 330 ezer kérelmező részesült a támogatásból. – agerpres.ro
Vélemény, hozzászólás?