A Kínai Kommunista Párt alapítása óta eltelt száz év főbb eredményeit és tapasztalatait összegző határozatot fogadtak el csütörtökön, a párt központi bizottságának négy napon át tartó plenáris ülése zárónapján Pekingben, megerősítve Hszi Csin-ping kínai elnök pozícióját a párt és az ország élén.

A Hszinhua kínai állami hírügynökség tudósítása szerint a határozatban Hszi szerepét a pártban döntő fontosságúnak nevezték a kínai nemzet újbóli felvirágzása szempontjából. Hivatali idejének főbb sikerei között említették a mélyszegénység felszámolását az országban, valamint a koronavírus-járvány megfékezését, elismerve ugyan, hogy a járvány elleni küzdelem továbbra is kihívásokkal jár, hiszen Kínában újra és újra felbukkannak szórványos járványgócok.

Minden várakozás szerint a jövő ősszel esedékes, ötévente megrendezett pártkongresszuson ismét bizalmat szavaznak majd neki, jóllehet már betöltötte 68-adik életévét, amelyet hagyományosan a kínai vezetők nyugdíjkorhatárának tekintenek. – maszol.ro