Hozzátartozói nyugdíjra jogosultak azok a tizenhat év alatti fiatalok, valamint azok a tovább tanuló fiatalok 26 éves korukig bezárólag, akiknek szülei egészségügyi alkalmazottak voltak és a koronavírus szövődményeibe haltak bele. Hozzátartozói nyugdíjban részesül a házastárs is mindaddig, amíg be nem tölti az általános nyugdíjkorhatárt, abban az esetben, ha nem házasodik újra. A hozzátartozói nyugdíj az elhunyt alapfizetésének a 75 százalékát teszi ki, függetlenül attól, hogy hány utód van.

Ha mindét egészségügyi alkalmazottként dolgozó szülő elhunyt, akkor a nyugdíj értéke a két fizetés összegének a 75 százalékát teszi ki. Ha nincsenek utódok, akkor a szülők kapják a támogatást, amennyiben az elhunyt a szülők egyetlen anyagi támasza volt. Ez a támogatás a hozzátartozói nyugdíj ötven százalékát teszi ki. A hozzátartozói nyugdíj igényléséhez szükséges dokumentumokat a megyei nyugdíjpénztárakhoz kell benyújtani, ez Bihar megye esetében Nagyváradon van, a Sall Ferenc (Dunărea) utca 6. szám alatt.

A nyugdíjkérvény mellé esetenként a következő dokumentumokat kell még csatolni: igazolás a munkáltatótól arról, hogy a halál beállta előtt a szülő egészségügyi dolgozó volt, vagyis a 2020/56. számú törvény 2. cikkelyének 1. bekezdésében szereplő munkaköri kategóriák egyikébe tartozott; erkölcsi bizonyítvány, vagy az utód saját felelősségére tett nyilatkozat arról, hogy elhunyt szülője nem volt jogerősen elítélve a munkakörében vagy e munkakörhöz köthetően elkövetett bűncselekmények miatt; igazolás az alapfizetésről a halál időpontjában; a szülők esetében saját felelősségre tett nyilatkozat arról, hogy az elhunyt volt az egyetlen eltartójuk, és nincs más utódjuk, aki eltarthatná őket; az életben maradt házastárs esetében saját felelősségre tett nyilatkozat arról, hogy nem házasodott újra. A kérvények típusnyomtatványa megtalálható a megyei nyugdíjpénztár honlapján és az intézmény székelyén. – erdon.ro