A parlament azt követően módosította az erdészek jogállását, hogy egyre gyakoriabbak lettek az erdészeti alkalmazottak elleni támadások. Országszerte közfelháborodást okoztak a fatolvajok által elkövetetett erőszakos cselekmények, amelyeknek az utóbbi években már hat erdész esett áldozatul. A képviselőház november 27-én döntő házként szavazta meg a jogszabályt, amely értelmében az erdők, vadászati és halászati övezetek, valamint természetvédelmi területek őrzésével megbízott erdészeti alkalmazottak „halálos vagy nem halálos szolgálati fegyvert” kapnak. A szolgálati fegyverviselésre feljogosító különleges státuszt a munkavégző életét vagy testi épségét veszélyeztető feladatok és a szakma kockázata indokolja. A törvény az elmúlt napokban jelent meg a Hivatalos Közlönyben, tájékoztat az avocatnet.ro jogi portál. Egy másik módosítás azt írja elő, hogy a nyugdíjkorhatár elérésekor nyugdíjba vonuló erdészeti alkalmazottaknak prémium jár, amelynek összege nem lehet kisebb, mint a legutolsó havi bruttó fizetésük ötszöröse. – maszol.ro