
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) nem tűzött ki egyértelmű célt a válogatott számára a csütörtökön kezdődő férfi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra, írja az MTI.
„Konkrét elvárást nem fogalmaztunk meg, ami nem jelenti azt, hogy ne szeretnénk megnyerni a csoportmérkőzéseket. Sőt, kimondottan törekszünk rá, hogy minden meccsünket sikerrel zárjuk, de a realitások nem azt mutatják, hogy komoly elvárásokat kell megfogalmazni” – mondta az MKSZ szerdai sajtótájékoztatóján Nagy László alelnök, aki tagja a válogatott szakmai stábjának is.
Gulyás István szövetségi kapitány hozzátette, egymás között meg kell fogalmazniuk egy célt, és nagyon fontos, hogy a csapaton belül ezt jól határozzák meg. Személyes célkitűzése például az, hogy minden játékosból a lehető legtöbbet hozza ki. A magyarok a malmői E csoportban szombaton az oroszokkal, hétfőn az olimpiai és világbajnok dánokkal, szerdán pedig Izlanddal játszanak, a középdöntőbe az első két helyezett jut.
A magyar válogatott akkor vehetne részt az áprilisi olimpiai selejtezőtornák egyikén, ha Dánián, Norvégián, Franciaországon, Németországon, Svédországon, Horvátországon és Spanyolországon kívül legfeljebb egy csapat előzné meg az Eb-n.
Vélemény, hozzászólás?