A Bihar megyei Vészhelyzeti Bizottság keddi ülésén elfogadott határozat szerint szerdától, vagyis október 13-tól összesen 78 Bihar megyei településen vezetnek be különböző korlátozásokat. Nagyváradon, ahol a fertőzöttség aránya átlépte a hat ezrelékes értéket, kötelező a maszkviselet minden nyílt nyilvános helyen. A megyeszékhelyen pénteken, szombaton és vasárnap éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be: este nyolc és hajnali öt óra között csak a védőoltással rendelkező személyek hagyhatják el otthonaikat, bizonyos kivételekkel. Utóbbiak közé tartozik a munkavégzés, orvosi ellátás, gyógyszervásárlás miatti lakhelyelhagyás.

Ezekben az esetben munkáltatói, vagy saját felelősségre írt nyilatkozat felmutatása szükséges. Az éttermek, kávézók és teraszok 5–24 óra között a befogadóképességük ötven százalékos kihasználtságával fogadhatnak vendégeket, de csakis koronavírus ellen beoltott személyeket. A bárok, klubok, éjszakai szórakozóhelyek bezárnak. A színházak, mozik befogadóképességük 50 százalékos kihasználtságával fogadhatnak oltással rendelkező nézőket.

Az utóbbi napokban megnövekedett ugyanakkor azon oktatási intézmények száma is, amelyek felfüggesztik a jelenléti oktatást: míg az elmúlt pénteken 16 ilyen intézmény volt, kedden a számuk 24-re növekedett – derül ki a megyei vészhelyzeti bizottság határozatából. A jelenlegi járványügyi intézkedések értelmében a település fertőzöttségi arányától függetlenül az iskolák és óvodák az 1-es forgatókönyv szerint jelenléti oktatással működnek, míg a 2-es forgatókönyv értelmében online oktatásra tér át az osztályközösség, amennyiben valamelyik diák megbetegszik. Az oktatási intézmény akkor függeszti fel teljes egészében a jelenléti oktatást 14 napra, amennyiben az osztályok felében megjelenik a fertőzés. Bihar megyében jelenleg 606 oktatási intézmény működik az 1-es, míg 106 a 2-es forgatókönyv szerint. – erdon.ro