
Július 19-én és 26-án, két jerezi futammal folytatódik, illetve veszi kezdetét a gyorsaságimotoros-világbajnokság, a MotoGP idei szezonja, írja az MTI. A koronavírus-járvány miatt a MotoGP géposztályban még egyetlen 2020-as versenyt sem rendeztek meg, a Moto2-ben és Moto3-ban március elején, Katarban már volt verseny.
A nemzetközi szövetség csütörtöki bejelentése szerint öt pályán is dupla versenyhétvégét bonyolítanak le, és a 13, egyelőre csak európai futamot tartalmazó naptárban hét spanyolországi versenyhétvége szerepel. A szervezők szerint az idei futamok száma 17-re is nőhet, ha november 22. és december 13. között tengerentúli versenyek megrendezése is lehetővé válik. Eddig nyolc versenyt töröltek: Katarban, Hollandiában, Németországban, Finnországban, Nagy-Britanniában, Ausztráliában, Japánban és Olaszországban nem állhatott rajthoz a mezőny. Jerez után a harmadik állomás Csehország lesz augusztus 9-én, majd Ausztriában – hasonlóan a Forma-1-hez – két futamot is lebonyolítanak augusztus 16-án és 23-án.
A módosított versenynaptár:
- július 19.: Spanyol Nagydíj, Jerez
- július 26.: Andalúziai Nagydíj, Jerez
- augusztus 9.: Cseh Nagydíj, Brno
- augusztus 16.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
- augusztus 23.: Stájer Nagydíj, Spielberg
- szeptember 13.: San Marinó-i Nagydíj, Misano
- szeptember 20.: Emilia Romagna Nagydíj, Misano
- szeptember 27.: Katalán Nagydíj, Barcelona
- október 11.: Francia Nagydíj, Le Mans
- október 18.: Aragóniai Nagydíj, Aragón
- október 25.: Terueli Nagydíj, Aragón
- november 8.: Európai Nagydíj, Valencia
- novenber 15.: Valenciai Nagydíj, Valencia
Vélemény, hozzászólás?