242 millió lejt kapott az egészségügyi minisztérium a COVID-19 kezeléséhez szükséges gyógyszerek vásárlására – közölte a kormány szerdai ülését követően Vlad Voiculescu. Az egészségügyi miniszter hozzátette: meghosszabbították ugyanakkor kétezer ember szerződését, akiket tavaly alkalmaztak a megyei közegészségügyi igazgatóságokhoz és a mentőszolgálatokhoz. Júniustól kezdve pedig heti 800 ezer adag oltóanyagra számítanak. A miniszter tudatta továbbá, hogy újabb romániai fertőzöttnél mutatták ki a koronavírus dél-afrikai változatát. Vlad Voiculescu szerint a bukaresti Matei Balş Intézetnél azonosították ezt a vírusvariánst. „Nem ez az első ilyen eset az országban. Nagyon fontos betartani a szabályokat” – nyomatékosította a tárcavezető. Országszerte 1567, minden előírásnak megfelelő intenzív terápiás ágy áll rendelkezésre jelenleg a koronavírusos betegek ellátására – közölte az egészségügy miniszter. Hozzátette: az intenzív terápiás ágyak száma „sokkal magasabb lenne”, ha „nem lennének korlátozások az emberi erőforrás tekintetében”. Az egészségügyi miniszter szerint rövidesen elkezdődhet a 12 és 15 év közötti gyerekek koronavírus elleni oltása, miután a Pfizer-BioNTech oltóanyaggyártó bejelentette, hogy vakcinája biztonságosan adható ennek a korosztálynak is. Vlad Voiculescu rámutatott, a gyerekek oltása csak azután kezdődhet el, hogy az Európai Gyógyszerügynökség és a hazai országos gyógyszerügynökség is hozzájárulását adja ehhez. Arra a kérdésre, hogy szerinte erre már a nyáron sor kerülhet vagy csak az év vége felé, a miniszter azt mondta, „inkább előbb, mint később”. – Agerpres