Az idei Szlovák kulturális napokra három megyéből érkeztek szlovák családok, akik néphagyományaikat, művészetüket és szokásaikat mutatták be. A Bihar, Szilágy és Szatmár megyéből érkezett csapatok egy főzőversenyen is összemérték tehetségüket.

A kulturális napokat szeptember 16–18. között szervezték meg a nagyváradi várban. A megnyitót Szlovákia hivatalos nemzeti ünnepén tartották, majd szombaton a főzésé volt a főszerep. Összesen 19 településről érkezett csapat nevezett be, többek között hagyományos szlovák káposztalevest, túrós galuskát és szlovák krumplis palacsintát készítettek.

A vár belső udvarán vásárt is szerveztek, ahol szlovák szőtteseket, dekorációs elemeket és finomságokat lehetett vásárolni. A szombat este koncertekkel zárult, ahová sokan hagyományos szlovák népviseletben érkeztek. A vásár és a kulturális programok vasárnap is folytatódtak. – erdon.ro