A nagyváradi megyei kórház melletti emeletes parkolóház építésére kiírt tenderre három konzorcium nyújtott be ajánlatot. Jelenleg az ajánlatok elbírálása zajlik, tudjuk meg a nagyváradi polgármesteri hivatal sajtóközleményéből. A Bihar Megyei Klinikai Kórház a megye legnagyobb egészségügyi létesítménye, mely az utóbbi időben bővült is újabb épületrészekkel. Itt látják el a sürgősségi eseteket is, tehát nagyon nagy ott az autóforgalom, egyre szűkösebb a hely, és mindez szükségessé teszi új pakolóhelyek biztosítását a környéken. Az új parkolóház a kórház nyugati oldala mellé fog épülni a Dózsa György utcán a Salvarii utca kereszteződésénél.

Az öt szintes létesítményben 516 parkolóhely lesz, ezek közül minimum hat fogyatékos vezetőknek lesz fenntartva, illetve több elektromos autó töltő is lesz benne. Az alagsorból, földszintből, két emeletből és teraszból álló parkolóház a domboldalra fog épülni, így megoldható lesz az, hogy minden szintre külön felhajtón lehessen bejutni. A földszinti részre a Dózsa György utcáról lehet majd behajtani úgy, hogy egy kétsávos útszakaszt alakítanak majd ki a parkolóház előtt. Az új parkolóházat gyalogos átjáróval kötik majd össze a szintén a jövőben megépítendő járóbeteg rendelővel. Jelenleg a terület geofizikai tulajdonságait vizsgálják. Mivel a leendő parkolóház beépített területen van, ezért az ott lévő épületek kisajátítása már megkezdődött. A felszámolt közmű hálózatokat valamint az ottani trafóházat és víztárolót belefoglalják majd az új parkolóház tervébe. Elkészülte után ezt a parkolóházat is a váradi önkormányzat fogja menedzselni. – erdon.ro