Andrew Mariner főfelügyelő sajtótájékoztatóján elmondta: a kamion szombaton lépett be Nagy-Britanniába az észak-walesi Holyhead kikötőjében, csaknem 500 kilométerre északnyugatra attól a helytől, ahol a teherautóra szerda hajnalban rábukkantak. A rendőrség a mentők értesítése alapján vonult ki Thurrock városának Waterglade nevű ipari parkjába, ahol a kamion parkolt. Az ipari parkot a rendőrség lezárta, a teherautó 25 éves észak-írországi illetőségű sofőrjét gyilkosság gyanújával őrizetbe vették. Andrew Mariner tájékoztatása szerint az áldozatok között 38 felnőtt és egy tinédzser van. A főfelügyelő elmondta: megkezdődött az áldozatok azonosítása, de ez várhatóan hosszú ideig eltart. Priti Patel belügyminiszter. elmondta: a vizsgálatba bekapcsolódott a brit határőrség, az Országos Bűnüldözési Ügynökség (National Crime Agency, NCA) és a bevándorlással kapcsolatos bűncselekmények felderítésére szakosodott belügyminisztériumi szervezet (Immigration Enforcement). Yvette Cooper, az alsóház belügyi bizottságának elnöke azt mondta, hogy a vizsgálatba be kell vonni az ír és a bolgár rendőrséget is. MTI