Oroszország felelősségre vonásáról hozott határozatot az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése.

Az ENSZ Közgyűlése hétfőn elfogadott határozatában szólított fel Oroszország felelősségre vonására, illetve háborús jóvátételi kötelezettsége megállapítására, amiért a nemzetközi jogot megsértve megtámadta Ukrajnát, írja a vg.hu.

A határozatot 193 tagállamból 94 támogatta 14 ellenszavazat és 73 tartózkodás mellett. Ez a közgyűlési határozat kapta a legkisebb arányú támogatást az ukrajnai orosz hadművelet február 24-i kezdete óta elfogadott öt ilyen jellegű dokumentumból.

A mostani határozat szövege szerint Oroszországnak viselnie kell nemzetközi szabályszegései következményeit, ideértve az ezen cselekmények által okozott károkból, veszteségekből és sérelmekből fakadó jóvátételt.

Mindemellett szükségesnek tartja a jóvátétel meghatározására szolgáló nemzetközi mechanizmus kialakítását. Ezenfelül javaslatot tesz arra, hogy a nemzetközi közösség Ukrajnával közösen kidolgozzon egy nemzetközi jegyzéket a kárigények és az erre vonatkozó információk felvételére.

Az ENSZ Közgyűlésének határozatai ugyan nem bírnak kötelező jogi erővel, azonban van politikai súlyuk. – maszol.ro