
Spencer Elden, akinek szokatlan babaportréja minden idők egyik legemlékezetesebb lemezborítóján látható, az egykori Nirvana amerikai együttes Nevermind című albuma borítóján, kedden nyújtotta be a keresetet, amelyben azt állítja, hogy a pucér fotó gyerekpornográfia. A képen Elden egy úszómedencében, a víz alatt lebeg, nemi szerve is látható. A portréra digitálisan egy horogra akasztott egydolláros bankjegyet illesztettek.
A kompozíció általános értelmezés szerint a kapitalizmusra utal. Elder ügyvédje, Robert Y. Lewis szerint a pénz megjelenítése a képen olyan érzést kelt, „mintha a csecsemő szexmunkás lenne”. A borítón szereplő férfi, aki – mint maga a Nevermind album – jelenleg 30 éves, legalább 150 ezer dollárt kér minden alperestől, köztük Dave Grohltól és Krist Novoselictől, a zenekar még élő tagjaitól, Courtney Love-tól, Kurt Cobain elhunyt énekes özvegyétől, Guy Osearytől és Heather Parrytől, Cobain hagyatékának kezelőitől, Kirk Weddle fotóstól és Robert Fisher borítótervezőtől, valamint egy sor létező és néhai lemezcégtől, amelyek kiadták, terjesztették az albumot az elmúlt három évtizedben. Az alperesek listáján szerepel Chad Channing dobos is, aki az album felvételekor és a borítókép készítésekor már nem is volt az együttes tagja. – MTI
Vélemény, hozzászólás?