
Hétfő délelőtt negyed 12 tájban az Omega együttes Facebook-oldalán az alábbi bejegyzés jelent meg: „Megrendülten tudatjuk, hogy Kóbor János, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas alapítója rövid betegség után elhunyt. Rajongók milliói imádták itthon és külföldön a rockzene állócsillagaként. Felfoghatatlan űrt hagy maga után. Nincsenek szavak, marad a csend. Mecky a szívünkben örökre velünk marad.” Most már biztos, hogy soha nem lesz több Omega-koncert.
Az alapító tag Benkő László és az öt évvel később csatlakozó Mihály Tamás halála után kétségessé vált, hogy közönség elé lép-e a legendás magyar együttes, de maga Kóbor János mondta, hogy a közönség szeretete továbblendítheti a zenészeket a gyászon. Olyan Omega viszont, ahol nem Mecky áll a mikrofon mögött, nem létezik. Az egykori atléta tavasszal még büszkén mesélte, hogy amikor kislányát elviszi az iskolába, nála negyven-ötven évvel fiatalabb apukákkal találkozik, de ahogy elnézi őket, a többségüket lefutná százon. Nemrég születésnapi turnéra, néhány hete még televíziós felvételre készült a 78 éves zenészlegenda, de már nem jutott el a stúdióba. – index.hu
Vélemény, hozzászólás?