Az olasz Lorenzo Sonego 6:3, 6:4-re legyőzte két szettben Fucsovics Mártont kedden az ATP 1000-es monte-carlói férfi tenisztorna 1. fordulójában.

A 29 éves magyar játékos ötödször találkozott 25 éves, a világranglistán 28. olasz riválisával, akit ezt megelőzően háromszor legyőzött: alacsonyabb rangú tornákon 1–1-re állnak, az ATP-sorozatban azonban Fucsovics 2–0-ra vezetett. Tavalyelőtt Münchenben, ugyancsak salakon három, szintén 2019-ben, Bécsben kemény pályán két játszmában nyert a rangsorban 40. magyar.

Keddi összecsapásukat borongós időben játszották, amihez úgy tűnt, a vasárnap Cagliariban tornagyőztes Sonego jobban alkalmazkodik, hiszen rögtön első fogadójátékában bréklabdája volt. Ezt Fucsovics hárította, sőt, 2:2-nél elvette riválisa adogatását. Az olasz teniszező viszont azonnal visszabrékelt, majd még három játékot megnyert egymás után, így 46 perc után nála volt az előny.

A második felvonás elején is megvoltak a bréklehetőségei a nyíregyházi játékosnak, ám ezeket Sonego kivétel nélkül hatástalanította, majd 2:2-nél az olasz ismét elvette Fucsovics szerváját. A magyar Davis Kupa-válogatott kiválósága taktikát váltott és többször is agresszíven ment előre a hálóhoz, de így sem tudta visszavenni az elbukott adogatást, Sonego pedig 102 perc után a továbbjutást ünnepelhette. – MTI