A sztrájk 12. napján a szociális partnerekkel két éve egyeztető Jean-Paul Delevoye kormánybiztos benyújtotta lemondását Emmanuel Macron államfőnek, aki azt „sajnálattal elfogadta”. A patthelyzet miatt úgy tűnik, hogy az év végi ünnepek alatt is folytatódhat a sztrájk a közlekedésben, a tiltakozók és a kormány egymást vádolják az ország lebénításával.  „Sztrájkolni legitim, de tiszteletben lehet tartani az olyan pillanatokat, mint az év végi ünnepek, amikor mindenki hazatér a családjához” – mondta Elisabeth Borne közlekedési miniszter a France2 közszolgálati televízióban. A legnagyobb francia szakszervezet, a CFDT reformpárti, és elviekben támogatja a nyugdíjrendszerek egységesítését, de a főtitkár Laurent Berger úgy vélte, a kormány „átlépte a határvonalat” azzal, hogy 64 évre emelte a teljes jogosultság idejét, ezért csatlakozott a munkabeszüntetéshez, s a keddi tiltakozónapot valamennyi szakszervezet együtt rendezte. A kormány jelezte: készen áll további tárgyalásokra. – MTI