A nagyváradi Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület ismét fotótanfolyamot hirdet a fényképezés szerelmeseinek, ezúttal a kéthetes fotótanfolyam is – mint sok más – az aktuális járványvédelmi előírásokhoz igazodik. A román nyelvű tanfolyam december 2-án indul, a képzés vezetője Tóth István, az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület elnöke, aki 44 éves tapasztalattal rendelkezik a területen.

Az elméleti órák egy részét online, a Zoom platformon keresztül tartják meg, a terepgyakorlatokat pedig kisebb csoportokra osztva oldják meg Nagyvárad központjában 17–19.45 óra között. Elméleti órák részben a Nagyváradi Városi Múzeumban, azaz a várban, annak Tóth István Fotótechnikai és Fotóművészeti Gyűjteményének termében lesznek. Az elméleti órákon és a terepgyakorlatokon túl a résztvevők megismerkedhetnek a fotóelőhívás technikájával is, illetve portrékat is készíthetnek az egyesület stúdiójában, ugyanakkor az online térben zsűritagonként részt vehetnek különböző művészi fotók elbírálásában.

Jelentkezni és további tájékoztatást kérni a www.eurofotoart.com/courses/ro oldalon, az eurofotoart@gmail.com e-mail címen, illetve a 0741-212-111 telefonszámon keresztül lehet. A honlapról letölthető a jelentkezési űrlap is. A tanfolyamon belül három helyet hátrányos helyzetű személyeknek tartanak fenn, a különböző igazoló okiratok felmutatásával ők ingyen vehetnek részt a képzésen. A tanfolyamot a legjobb fotókból összeállítandó vizsgakiállítással zárják, amelyet december 11-én nyitnak meg a Vilidár István Galériában. – erdon.ro