Folytatódott szerdán Paroşeni és Uricani szénbányáinak több mint száz bányászának sztrájkja, akik úgy döntöttek, hogy ismét a tárnákban maradnak éjszakára, tiltakozásul amiatt, hogy nincs kilátás kompenzációra azoknak a vájároknak az esetében, akiket jövő év elején elbocsátanak. Egy bányász rosszul lett, szerda délután felhozták és kórházba szállították. A bányászok harmadik napja tiltakoznak. Azt követelik, hogy hosszabbítsák meg a 36-os kormányrendelet hatályát, amely kompenzációs kifizetéseket és két éves szolgálati idő jegyzését garantálta azoknak, akik ez idő alatt elérik a nyugdíjkorhatárt, a többieknek pedig alkalmazást ígért a vajdahunyadi energetikai komplexumnál (CEH). Domokos László, a Huila szakszervezet elnöke arról tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget, hogy a tiltakozó akció tovább folytatódik, és ha addig nem rendeződik a helyzetük, majd az új kormány megoldja a problémát. A szakszervezeti bizalmi szerint a tárnákban maradt bányászok fáradtak és többek egészségügyi állapota leromlott. A Paroşeni és Uricani bányákban 2017-ben kezdődött meg a bezárási eljárás. 2018-ban és 2019-ben a széntelepek biztonságba helyezését és a víz elvezetését célzó munkálatok folytak. 2020-tól le kell állítani a fő ventilátorállomást, és le kell zárni a tárnák és földfelszín közötti összeköttetéseket. – agerpres.ro