Idén kezdődött és egész évben tart Nagyváradon az a köztisztasági kampány, melynek keretében a helyi rendőrség környezetvédelmi részlege fokozottan ellenőrzi a városban azokat a helyeket, ahol megvan a veszélye annak, hogy környezetszennyezés történhet.

Az akcióról beszámoló polgármesteri hivatali közlemény szerint száz ilyen helyet azonosítottak a városban, ezek zöme a lakótelepi hulladékgyűjtő platformokat és környéküket foglalja magába. Január 14. és február 22. között 875 ellenőrzést végeztek a hulladékgyűjtő platformoknál, és többek között azt tapasztalták, hogy az ezeket a hulladékgyűjtő pontokat elkerítő rácsok zárja több esetben meg volt hibásodva, maguk a platformok és környékük mocskosak voltak, ugyanakkor guberálókat is rajta kaptak, amint a konténerekben kotorásztak.

Az ellenőrzések során 38 személyt büntettek meg, amiért a háztartási szemetüket nem a megfelelő helyen tárolták, hanem a konténerek mellé dobták, sőt, olyanok is voltak, akik a közterületen hagyták a hulladékot. A rájuk kirótt bírság 200–500 lej közötti összeg volt. Büntettek 145 lakótársulást is, amiért nem tartották tisztán a kezelésükben lévő hulladékgyűjtő pontot és annak környékét. Összesen 197 szabálysértési jegyzőkönyvet állítottak ki az említett időszakban, a 31 bírság összértéke 16.500 lej volt, és további 166 írásos figyelmeztetést is kiróttak. A helyi rendőrség ellenőrizte a zöldövezetek tisztaságát is, és hat bírságot is kiróttak 6500 lej összértékben azokra, akik nem tartották tisztán házuk közvetlen környékét.

A közlemény felhívja a figyelmet arra, hogy a kampány egész évben fog tartani, majd idézi Arina Moș alpolgármester szavait, aki arra kér mindenkit, aki észreveszi, hogy mások nem tartják be a köztisztaságra vonatkozó szabályokat, hogy hívják a helyi rendőrséget a 0259-969 telefonszámon. – erdon.ro