
A Nagyváradon működő Bihar Megyei Klinikai Sürgősségi Kórház értesítette az Egészségügy Minisztériumot arról, hogy lemond 160 kórházi ágyról.
Ezek az ágyak továbbra is a Bihar megyei egészségügyi rendszer részei maradnak, más a megyében lévő egészségügyi intézmények igényelhetik azok működtetését. Dorel Dulău, a Bihar Megyei Egészségbiztosító Pénztár vezetője arról tájékoztatta a Jurnal Bihoreant, hogy a megyében 3.525 kórházi ágyra van szerződés a biztosítóval, ezek magukban foglalják a megyei kórház ágyainak a számát is. A kórház már hivatalosan is kinyilvánította szándékát, és „amikor a megyei kórház megkapja a jóváhagyást a mintegy 160 ágy lemondásával járó szervezeti felépítés módosítására, kezdeményezni fogjuk az eljárást, hogy ezekre az ágyakra más állami és magán egészségügyi egységekkel szerződjünk a megyei egészségbiztosító rendelkezésére álló keretösszeg határáig” – fogalmazott az igazgató.
Dr. Gheorghe Carp, a megyei kórház menedzsere megerősítette az információt a Jurnal Bihoreannak. Mint kifejtette, az átalakítást az indokolja, hogy egyes osztályoknak túl kicsi a kihasználtsága. „Kidolgoztuk a szerkezeti felépítést, és elküldtük az Egészségügyi Minisztériumnak. Meglátjuk, hogy jóváhagyják-e vagy sem. A kórházak egyesítése után elemzés készült arról, hogy hét hónap alatt mekkora volt az egyesített intézmény kihasználtsága” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy amíg nem kapnak választ a minisztériumtól, addig a további lépésekről nem nyilatkoznak. Arra azért rámutatott, hogy egyes osztályok kihasználtsága mindössze ötven százalékos. Ez azért baj az igazgató szerint, mert ilyen körülmények között is ugyanúgy kell fizetni a személyzet bérköltségeit. „Az ágyakat a személyzet szolgálja ki, akiket az ágyak száma alapján fizetnek. Vannak helyzetek, amikor a személyzet felének nincs tevékenysége, de a kórház legnagyobb kiadása a bérköltség” – jelezte a főigazgató. A megyei kórházban megszűnő ágyakat tehát más Bihar megyei egészségügyi létesítményekben látjuk majd viszont. Megnövekedett igény van a megyében a palliatív ellátás növelésére, ezért a belényesi Episcop Nicolae Popoviciu Kórházban tízről tizenötre emelik a palliatív osztályon lévő ágyak számát. A megyei kórházban már korábban tízről huszonötre növelték ugyanezen az osztályon az ágyszámot. – erdon.ro
Vélemény, hozzászólás?